Erről számolt be dr. Juhász Árpád, geológus, aki a közelmúltban tért vissza az afrikai kontinensről.

A masszájok vagy a szamburuk, a Nílus eredetű nomád népek, szinte két tűz közé kerültek. Egyik oldalon a városok terjeszkednek, ipar létesül, mezőgazdasági területeket vonnak be a korábban fel nem használt legelőterületekből. A másik oldalon pedig a természetvédelem igyekszik magának megvédeni a legeltetéstől is azokat a vadban gazdag, nagy és híres nemzeti parkokat, amelyek egyike a Gorongoro és a Serengeti. A Gorongoro kráternek a peremén van egy határvonal, ahova a masszájok nem vihetik le a nyájaikat legelni a katlanba, mert az elefántok, oroszlánok, gnúk birodalma. Ugyanakkor a kráter peremén kívül minimálisra szorul össze az a legelőterület, ahol még jó fű van és, ahol ők ősidő óta az állattartásból tartották fenn magukat. Sajnos az éghajlat felmelegedésével nyomulnak elő azok a területek, amelyeken minimális a vegetáció. A fás szavannákat felváltják azok a félsivatagi területek, ahol nehéz marhát tartani. Tehát ott birkát, kecskét vagy még sivárabb körülmények között már csak tevét tudnak tartani. Ugyanakkor a legeltetéssel, az állatok nagy létszámával maguk a nomád állattartók is hozzájárulnak a terület fokozatos elsivatagosodásához.