30 év telt el azóta, hogy 1975 nyarán a Cápa című film borzolta a kedélyeket a mozikban. A történet egy hatalmas fehér cápáról szól, mely félelemben tartja a tengerparti városka lakóit. A film az ember legősibb félelmét hozta elő, mégpedig azt, hogy milyen ismeretlen teremtmények rejtőzködhetnek az óceán felszíne alatt?

A film után számos vízrajongó csak kiment a partra, ám betartotta a mozifilm üzenetét: "Ne menj a vízbe!". Számos kutató rémületére azonban a Cápa tökéletesen és visszavonhatatlanul beleégette az emberek agyába, hogy a cápák lopakodó gyilkoló gépek. Sajnos ez az állapot az utóbbi 30 évben nem sokat változott.

George Burgess cápakutató szerint, a film állandósította azon mítoszt, miszerint a cápák emberevő, vérszomjas gyilkosok, dacára annak a ténynek, hogy ha az ember bemegy a tengerbe igen elenyésző esetben támadják meg a halak. Burgess szerint a film volt az egyik oka az amerikai cápapopuláció hirtelen drámai zuhanásának, mivel több ezer halász semmi mást nem csinált, csak a film hatására levadászta az állatokat. A nyolcvanas években a kereskedelmi halászat tovább nyirbálta a megcsonkított populációt.

Ám a film elsöprő sikere abban is segített, hogy egyre nagyobb figyelmet kapjanak a cápák a tudományos körökben is. A mozi előtt nagyon keveset tudtunk ezen ragadozókról. A film debütálása után azonban az egekig emelkedett a cápák iránti érdeklődés, így egyre többen támogatták a tudományos kutatásokat. Tehát a film egyfelől hatalmas kárt okozott az állatoknak, mivel az emberek csak szörnyeknek tekintik őket, ám a kutatók számára a film sikert is jelentett, mert a publikum eltúlzott érdeklődése miatt egyre többen segítették az expedíciókat.

Egy fiatal rendező, Steven Spielberg kezeiben a Cápa - rendes címén az Állkapcsok - Peter Benchley szétkapkodott regénye, mesteri thrillerré vált. John Williams szintén mesteri zenéje pedig a filmzenei ipar egyik legkedveltebb és könnyen felismerhető témájává vált. A filmezést természetesen számos technikai probléma nehezítette. A mechanikus cápával készített felvételeket ki kellett vágni, mert nem tűntek eléggé hitelesnek. Emiatt a film sokkal félelmetesebb lett, és jelentősen növelte a nézők kiszolgáltatottság-érzését a fenevaddal szemben.

Az "megehető zsákmányállat" ősi ösztöne az emberben is ott munkálkodik - mondja Mike Heithaus tengerbiológus professzor. Ha az ember úgy érzi van lehetősége menekülni, akkor nem látja olyan borúlátóan a dolgokat. Azonban a cápák esetében nincsen megmászható fa, és nincs elég gyors úszás a hal lehagyásához. Ez az, ami megfélemlíti az embert.

A valódi cápatámadások, bár igen nagy publicitást kapnak, valójában nagyon ritkák. Az amerikai tengerpartokon élő emberek például százszor inkább esnek villámcsapás áldozatául, minthogy egy hal fogai között végezzék. A Floridai természettudományi múzeum szerint 2004-ben mindössze 61 támadás történt, ebből csak hét végződött halállal. Ezek a kutatók szerint nevetségesen alacsony számok, amikor több milliárd ember tölti idejének jó részét a tengerekben minden egyes évben.

A cápatámadások száma az elmúlt évtizedekben emelkedett meg, ennek oka azonban az, hogy egyre nagyobb számú ember megy be a vízbe. Ugyanakkor az ember nem tartozik a hal mindennapos zsákmányállatai közé. A legtöbb cápa nem támadja meg az olyan zsákmányt, melynek mérete közelít sajátjához, és ha ilyesmire vetemednek, akkor nagyon szokatlan objektum vagy körülmény váltja ki támadásukat. Ezért is valószínűtlen, hogy még egy éhes cápa is megtámadjon egy embert.

A cápák ellenben rengeteget szenvednek az ember kezétől. Évente 20-100 millió hal esik a halászok áldozatául, legalábbis a Cápa Fájlok adatai szerint, melyet az Amerikai Elasmobranch Társaság felügyel, és melynek tagjai a cápák és ráják életét tanulmányozzák. A szervezet becslései szerint egyes cápapopulációk száma 30-50 százalékkal zuhant.

A zuhanás tisztán visszavezethető a Cápa című film bemutatójáig. A bemutató követő években számtalan olyan hullám követte egymást Amerikában, amikor egy-egy csapat ember összefogott, hogy levadássza az állatokat, majd fényképeken rögzítse gyilkolásának bizonyítékát. A Cápa bemutatójakor a kutatók szinte semmit nem tudtak a halakról, részben azért, mert nem is figyeltek igazán rájuk.

A legfontosabb kereskedelemben szerepet vállaló halfajok sokkal több elismerést hozhattak, így senki nem törődött a cápákkal. Mivel a halak az ember számára "jó" halakkal táplálkoztak, így rossz állatoknak tekintették őket. A nyolcvanas években azonban az amerikai halászok a cápákra is "kíváncsiak lettek". A kereskedelmi célú halászat tovább csökkentette a halak számát. Ahogyan a cápák száma csökkent, a tengeri ökoszisztémák szenvedni kezdtek. A pusztítás eredményekképpen a tudós világ is megpróbált pénzt szerezni, hogy kutatásaikkal bizonyítsák a halak hasznosságát.

A tudományos világ azóta rengeteg mindent megtanult a halakról, mint csúcsragadozókról, melyek élete az egész óceán táplálékláncára hatással van. A legtöbb ember azonban a cápa szó hallatán rögtön a nagy fehér cápára gondol, mely ráadásul olyan hatalmas, mint a filmbeli hal. Valójában több mint 375 cápafaj él a tengerekben, ezek közül mindössze egy tucat az igazán veszélyes. A kutatók szerint azonban a közvélemény szépen lassan tanul. A végső elemzés alapján kiderült, hogy a Cápa című film pozitív hatással is volt a cápák tanulmányozására.

http://www.hirado.hu/cikk.php?id=44632