|
Japán a neten is árulja majd a bálnahúst
2006.05.12. 06:38
Japán a bálnavadászat kiterjesztése után megnövekedett húsmennyiséget ezentúl az interneten keresztül is értékesíti majd, sőt a kórházaknak is ad majd el belőle
Japán sajtójelentések szerint a célra külön céget alapított egy tanácsadó vállalat. A cég június végétől egy év alatt ezer tonna bálnahús értékesítését tervezi.
Az 1986-ban bevezetett bálnavadászati moratóriumot nemzetközi tiltakozás ellenére is japán úgymond "tudományos kutatási" célból folytatott vadászattal kerüli meg. Az elmúlt évben több alkalommal is megduplázta a kilövési kvótát és november és március között az Antarktisz térségében 853 példányt Minke bálnát ejtett el. A kilövéseket első alkalommal terjesztette ki barázdás bálnára és hosszúszárnyú bálnára is - Megaptera novaeangliae. Minkét faj az erősen veszélyeztetett csoportba tartozik. Japán a bálnapopuláció megnövekedésével indokolta a kvóta megemelését.
A bálnahús értékesítésből származó bevételt a "kutatások" folytatására fordítják. A folyamatosan növekvő húskészleteket azonban a moratórium kimondása óta egyre szűkülő csatornákon keresztül lehet csak értékesíteni. A tokiói Roppongi szórakoztató negyedben székelő bálnahús értékesítő új vállalat a szupermarketek és az éttermek mellett most a kórházakat is fel kívánja venni ügyfelei listájára a bálnahús magas protein tartalmának és alacsony zsírtartalmának kihangsúlyozásával. A tengeri emlősök húsát emellett interneten is meg lehet majd rendelni a jövőben.
Japán a bálnahús fogyasztást nemzeti konyhájának tradícióira hivatkozva indokolja. A 2007 márciusában végződő folyó pénzügyi évben a becslések szerint 5500 tonna bálnahús kerül majd piacra az elmúlt évi 4000 tonnával szemben.
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=115947
|